Csak akkor vagyok boldog, ha szeretnek.
nagylány személyes blogja
Wow
Szép jó estét!:D
A mai nap a wow-val telt el. Egész nap wowoztam, aki esetleg nem tudná World of Warcraft a teljes neve a játéknak. És mivel egyéb dolgom nem volt, így az új karimmal mentem fel.:D
Íme a kép rólam:

Nos ez a karim jelenleg, ezen kívül van még vagy 6, de most ezzel nyomulok.:D
Kezdés
Szóval akkor kezdjük a legelején, egy kis bemutatkozással. 25 éves vagyok, jelenleg, még Budapesten élek. Kis vállalkozásom beindításával foglalkozom, és az álmaim megvalósításával, mert mit ér az ember az álmai nélkül? Ez már a második blogom, a másik elévült, túl sok olyan dolog volt már benne amit nem mindenkinek akartam elárulni, úgyhogy most úgy döntöttem, hogy ebbe csak azt írok le amit bárki tudhat, kis inkognító nem árt:D Tehát itt tengetem hétköznapjaima Budapesti lakásomba, és álmodozok, hogy egyszer valóra válik az álmom. Most azon gondolkodom, épp, hogy régen megemlítette nekem valaki, hogy a blog írás, csak annak való aki magányos, és unatkozik. Hát ezzel nem nagyon értek egyet, mert miért ne írhatna olyan is aki nem magányos, és dolgozik is? Ugyanúgy megoszthatja a gondolatait másokkal, mint bárki más. Ezért is gondoltam, hogy új blogot indítok, és azért is megosztom a gondolataimat másokkal.:D Szóval hozzátéve nem vagyok magányos, mert hálistennek megtaláltam a nagy Ő-t, és boldog kapcsolatban élünk, már több mint 3 éve. És annyira boldog vagyok, hogy minden hibám ellenére még mindíg mellettem áll, és elvisel még akkor is amikor bolond vagyok.:) Picit róla. Ő 22 éves egy szeptemberi hónapban ismerkedtünk meg egy bizonyos chat-en, ő is akkor épp a gép előtt ült, és én is. Én csak kizárólag beszélgetés szempontjából tévedtem fel, és kiböktem egy értelmes nevet, majd cseverészni kezdtünk, visszagondolva, akkor ott még csak sejteni sem mertem volna, hogy ebből bármi is kialakul majd. Mert elég lassan indult be, de amilyen lassú volt akkor most olyan bensőséges, lett ez a kapcsolat. Mellette megtanultam bízni az emberekben, és még sokminden mást is. Átéltünk uramisten felsorolni sem lehet mennyi mindent, jót, s rosszat egyaránt. És még mindíg együtt, egymást kezét fogva, és soha el nem eresztve. Közben a jövönket tervezgetjük, és egész jól haladunk. Jah nem említettem, hogy a lányokhoz vonzódom, és a párom is természetesen lány, szóval ha esetleg ez valakit zavarna akkor semmi esetre se olvassa tovább! Ez egy velhívás volt.:) khm nem is értem miért ragadok le mindíg ezen a témán, hogy az emberek nem tudják ezt elfogadni, mi rosz van abban, ha két ember szereti egymást? Ez azért kicsit néha megkeserít, és fáj, hogy nem élhetünk úgy ahogy igazán szeretnénk, mert a közösség nem veszi jó néven, ha pl megfogom az utcán a barátnőm kezét...mi gusztustalan van abban? meg ha esetleg meg is csókolom? És? emberek vagyunk megvan a jogunk ahhoz, hogy úgy éljünk ahogy akarunk, és elvileg ez még nem tilos, és nem jár érte halál büntetés, jójó természetesen, ha nekem ehhez megvan a jogom, akkor másnak meg a vélemény nyilvánításához van meg, és akkor most ugyanott vagyunk ahol elindultunk..Ez egy ki...szott körforgás.. és már megint mérgelődöm:D Valahogy úgy érzem, hogy ez a világ sosem lesz békés, valami miatt mindíg rettegnünk kell majd, mert mindíg lesz valaki aki elcseszi még azt a kis szépséget is ami megadódott.. Térjünk más témára kicsit...Nagyon szeretek írni, special nem blogot, hanem ilyen kissebb történetet drámát leginkább.:) Ki tudja miért, de film témában is inkább a drámát nézem szívesebben, eddig horror rajongó voltam, de már azok is hidegen hagynak.Hm most így hirtelenjében ennyi a közlendőm, további szépet, és jót mindenkinek.
Olvasói hozzászólások
Archívum
Szavazógép
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): nagylany25